ÁRNYÈKOLÀS

Az épület összenergia-igényét tekintve, igen meghatározó, hogy az épületet árnyékoljuk-e, illetve ha igen, azt milyen módon tesszük. Az épület energia-igényét tudjuk azzal csökkenteni, ha nem mesterséges szellőzéssel (esetleg klímával) hűtünk, hanem az épületen olyan árnyékoló rendszert helyezünk el, amely a ház felmelegedését megakadályozza és komfort hőmérsékletet biztosít a belső terekben a 40 fokos nyári melegben is.

 

Az árnyékolók csoportosításánál elhelyezésük szerint külső, belső illetve ablaküveg közötti árnyékolókat különböztethetünk meg. Ezek hatékonyságát érdemes górcső alá venni, hiszen például az ablakon belül elhelyezett árnyékolók teljesítménye messze elmarad a többi rendszerétől.
Ha számszakilag szeretnénk összehasonlítani az egyes típusokat (az átengedett sugárzás tekintetében):

Fontos szerepet játszanak nemcsak az egyes házak, hanem az utcák, sőt egy egész város képének kialakításában.

Teraszfedések mellett két féle árnyékoló-rendszerben tudunk segíteni.